1. Bordán Lili

És íme, amire mindenki várt: a vitán felül világklasszis coolság. Hány magyar ember mondhatja el magáról, hogy olyasmiben vesz részt, amit minden héten újra és újra izgatottan vár a világ nagy része? Bordán Lili idei teljesítményénél nem kell több bizonyíték, nincsenek többé határok, egyáltalán nem elérhetetlen Magyarországról indulva sem a legmagasabb szintű kúlság. Lili főszerepet kapott a Battlestar Galactica című gigakúl sorozat előzményében, a Blood and Chrome-ban, a Lost utódjának kikiáltott Riverben pedig egy kutatót játszva az Amazonason kell átverekednie magát - ennél coolabbat ha agyonütnek, se tudunk elképzelni. Lara Croft és Leia hercegnő egy személyben, aki közben már forgatókönyvíróként is bizonyít Hollywoodban. Hát akkor, hölgyek és urak, lehet utána csinálni!


2. Zombie Girlfriend Benedek

A világ legtöbb országában Zombie Girlfriend Benedek úgy lenne első a COOL listán, hogy a mezőny hátralévő része csak egy elmosódott alakot látna a távolban. Mégis, mekkora kúlság egy év alatt nem egy, hanem kettő olyan nagylemezt és nem egy, hanem kettő olyan kislemezt kiadni, amilyeneket egyébként a komplett magyar rockszcéna évtizedek alatt sem tudott kiizzadni magából? És mégis, mekkora felfoghatatlan coolság mindezek után megmaradni visszafogott, szerény fiúnak, aki bármikor szívesen elvitatkozik egy sör mellett a rajongókkal obskúrus hatvanas évekbeli lemezekről? És mindezek mellé mekkora kúlság egyszer és mindenkorra feltenni Baját a magyar kúltérképre? Akkora, hogy ahhoz már hagyományos cool külsőségek nem is kellenek. Hajrá, Zombie Girlfriend, hajrá, Benedek!


3. Soyouthinkyourespecial Zoé

Úristen, mi történt itt! Ki ez a lány és mit keres a kúllista dobogóján?! Soyouthinkyourespecial Zoé nevét tavaly ilyenkor még csak a rokonok, barátok és osztálytársak ismerték, ma viszont már ő az új COOL generáció poszterlánya. Zoét kapásból mélyvízbe mernénk dobni a COOLimpián is, főleg, hogy ő maga is otthonosan mozog a legkúlabb városok legkúlabb klubjaiban. Ösztönösen érzi, mi a COOL, mikor, hol és mit kell felvenni, vagy épp milyen őrült kúl képet kell megosztania az elképesztően menő mikroblogján. Egyet nem szeretnénk csak: ha Zoénak a fejébe szállna most a kúlság. Azt szeretnénk, ha még évek múlva is számolhatnánk vele, és nem lenne belőle egy felületes, uncool kis szörnyeteg, mint oly sok szépen induló COOL csajból. Maradj velünk, Zoé!


4. Axente Vanessa

Ez a lány mindössze 14 (igen, nem tévedés: tizennégy) évesen már a legkúlabb divatházak kollekcióit hordta, azóta pedig egy olyan COOL modellügynökség szerződtette, hogy mi is csak halkan merjük kimondani a nevét: ez a párizsi VIVA! Vanessának már a neve is superstár hangzású, a megjelenéséről nem is beszélve. Akik találkoztak vele, esküsznek rá, hogy nála menőbb kúl őstehetséggel még nem találkoztak, abba pedig kicsit ijesztő is belegondolni, mi lesz itt, amikor majd Vanessa kúlsága COOLminál?!


5. Perlaki Márton

Ennél coolabb comebacket sose láttunk még! Perlaki Márton már az ős-coollistákon is ott volt, aztán átmenetileg a háttérbe vonult, de egyáltalán nem akasztotta szögre coolobjektívjét. Csendben, szorgalommal dolgozott, aztán 2011-ben egyszercsak arra eszméltünk, kicsi neki a hazai pálya, és már New Yorkban is kezd befutni, ahol sárga taxikban, menő kávézókban és a legkúlabb felhőkarcolók teraszain jelentenek beszédtémát elképesztő vizuális megoldásai. Legyen ő az élő példa mindenkinek - ha megvan benned az a bizonyos “varázslat”, kemény munkával akárhányszor fel lehet hágni a cool-csúcsokra!


6. Piresian Beach Zsófi

Tengermély hódolatunk! Piresian Beach Zsófi 2011-re már a cool és a Hungarian Bedroom Noise nagyasszonya, kijár neki hát ez a köszöntés. Mindenki emlékszik még 2010-re, amikor egy visszafogottságában is COOL lány elkezdett zenélni a hálószobájában? Az idei évre elegánsan továbblépett, készített egy nagylemezt, megszervezett egy zenekart és terjesztette a kúlságot, amerre csak járt a világban. Az úttörők sorsa sosem könnyű, Zsófi azonban cool magabiztossággal viselte ezt a terhet, és ha igazak a hírek, hamarosan jön egy újabb csavar, és a báltermekből ismét a hálószobába vezet az út. Dehát a cool már csak ilyen, az útjai kiszámíthatatlanok!


7. Tóth Ali

Ali már úgy jár New Yorkba, Párizsba vagy más, lehetetlenül COOL városokba, mint más a sarki boltba. Ráadásul ezekben a városokban a helyi kúl szcéna is tárt karokkal fogadja, hiszen a Room magazin ma már világhírű sztárszínésznők és a divatszakma legkúlabb arcai számára is fogalom. Példát vehetnének Aliról az "igen tisztelt" politikusaink is, akik állítólag az ország nemzetközi hírnevének öregbítésén dolgoznak! Rájuk már senki sem fog emlékezni egy hónappal a bukásuk után, Ali COOLsága viszont még évtizedek múlva is téma lesz a Kárpát-medencében. Budapest-New York-Párizs, a kúlság interkontinentális!


8. Oltai Kata

Aki nemcsak a Blikket és a hasonló okádék szennylapokat tekinti magyar sajtónak, egész biztosan találkozott már egy dauerolt hajú, dögös, elképesztően COOL csajjal. Ő nem más, mint Oltai Kata, a Ludwig Múzeum kurátora, aki emellett annyi veszettül kúl projektben vesz részt, hogy még számolni is fölösleges. Kata az a fajta lány, aki ha belép egy helyiségbe, akkor minden tekintet rámered: a pasikat rabul ejti ellenállhatatlan sexuális vonzereje, a csajok pedig irigykednek döbbenetes stílusérzéke miatt. És szerintünk ez a lehető legkúlabb dolog a világon!


9. Szexi Gábor

Ki ez a titokzatos fiú, aki olyan képekkel rakja tele az internetet, hogy azokat elkerekedett szemmel nézik Amerikától Pápua Új-Guinéáig a nem éppen cooltalan fiatalok, és csak kapkodják a levegőt, hogy tartani tudják a tempót? Ő Szexi Gábor, a korszellem, pontosabban COOL-szellem első számú megtestesítője. Szexi Gábor olyan, mint a rockandroll: ha érzed, pontosan tudod, miért végtelenül COOL, de ha nem, inkább ne is próbálkozz. Mi pontosan érezzük, és már csak annyit szeretnénk, hogy a Szexi blogon ne lájkolni lehessen legyen, hanem “Hey, super sexy!” és “COOL!” gombokat nyomogatni!


10. Kanagawa Áron

Chiptune-matekrockot csak pontosan, szépen érdemes csinálni - ez volt az év tanulsága, de ne szaladjunk ennyire előre. Failotron Áron, a chipek ura lépett egy nagyot előre, így lett belőle Kanagawa Áron, aki már egy egész robothadsereg cooltábornoka, aki nem tűri a függelemsértést a coolhadseregben. És máris visszatérhetünk a fegyelemhez - definitív blogposztjában tárgyilagos szakértelemmel rakta helyre a zenével bohóckodó percembereket, amit ilyen hűvös precizitással csakis egy igazi COOL-lovag tud megtenni. Reméljük, sok zenész követi majd a példáját, és komolytalankodás helyett a COOL útját választja - ráférne hazánkra... 


11. EZ Basic Árpi

Kezdetben volt az EZ Basic, majd jött a Hammer Of Gods, de ez neki kevés volt, így megszületett az Evil Men Have No Songs, de nehogy azt hidd, hogy itt leállt, mert mindezek után előjött a supercool nevű Models Can’t Fuck produkcióval. Tudjátok követni? Mert mi nehezen. Lassan eljön az idő, hogy Árpinak is főállásban kell alkalmaznia egy COOLNESS COORDINATOR-t, aki helyette is fejben tartja az összes megacool projektet, amiben részt vesz.


12. The Room Anikó

Statisztikákat gyártani nagyon nem cool dolog, de ezt most muszáj megosztanunk mindenkivel. Anikó az eddigi öt cool listából négyen szerepelt!!!  Rajta kívül Magyarországon ezt egyetlen nő sem mondhatja el magáról! Minden túlzás nélkül nevezhetjük Őt a Magyar Cool Nagyasszonyának, magazinját pedig a Magyar Cool legerősebb fundamentumának. Gratulálunk, Anikó, és kívánunk neked még legalább száz évet a cool listán!    


13. Nohopekidz Zoli

A név ne tévesszen meg senkit, nem egy minden reményét elvesztett, öngyilkos hajlamokkal megáldott fiatalemberrel van dolgunk, hiszen ilyen emberekre nem kíváncsi a cool lista közönsége, hanem konkrétan a Hungarian Bedroom Noise szcéna legtermékenyebb zeneszerzőjével, akinek szinte lehetetlen követni a diszkográfiáját. Egy baromi kúl demo itt, egy bombamenő split kazetta ott, egy fantasztikus közös dal valami kortárs előadóval amott, csak győzzük kapkodni a fejünket, mert Zoli állandóan ezerrel pörög, egy életveszélyes kúlrotor ez az ember! Vigyázz, nehogy a közelébe menj amikor bepörög, mert akkor mindent elpusztít, ami elé kerül, legyen az egy szórakozóhely vécéje vagy egy söröskorsó!  


14. Hencz Peti

Tavaly még a divatvilág ifjú fotós csillagaként hullott az ölünkbe, idén viszont már azt sem titkolta el, hogy a gitár is majdnem olyan jól áll a kezében, mint a fotós masina! Peti ráadásul nem szarral gurít, hanem a legveszettebb, horzsolósabb hardcore-punkot nyomja, de ha kell, Ramones-örökzöldeket és új kultslágereket is végigsikál! Teszi mindezt egy stílusikon lazaságával. Gyerünk Peti, bassz oda!

 


15. Nyussz Krisztina

Hoppácska! Kicsit elvesztettük volna a fonalat, vagy mi van? Adott egy őrülten SEXY lány, aki nem keresi a feltűnést, a talmi csillogást, hanem csak csendben COOL. Annyira csendben, hogy sokáig még a mi csalhatatlan COOL-radarunkat is kicselezte. Szabályosan rajongunk a képeidért, Krisztina, akár Te csinálod őket, akár Te szerepelsz rajtuk, mint ahogy mindenki más is rajong, akinek van ízlése és stílusérzéke! Téged a jóisten is a COOL Listára teremtett, tetszik, nem tetszik! De azért titkon bízunk benne, hogy tetszik ;)


16. Szimler Bálint

A hipszter társadalom Fellinije idén sem tudott nyugton maradni, és egy mérhetetlenül cool rövidfilmmel, vagy inkább reklámfilmmel ajándékozott meg minket. Ha eddig ellenérzéssel viseltettél mindennel szemben, aminek köze van a hipszter és a cool szavakhoz, akkor garantáljuk, hogy a film megnézése után sírva fogsz rimánkodni, hogy egyszer eljuthass a fővárosi éjszakai élet legkúlabb bulijaiba, ahol a város legcoolabb fiataljai csapatják. Köszönjük, Bálint, hogy a videómegosztók segítségével eljuttatod a coolt a legutolsó háztartásba is, és ezzel reményt adsz egy coolabb életre a válságtól elcsigázott embereknek! Ez az igazi teljesítmény, nem a totálisan uncool Filmszemle díj.


17. Leves Zoli

Vannak emberek, akik mindig csak panaszkodnak, miért nem olyan hely Budapest, mint London, Berlin vagy New York, és vannak emberek, akik idehozzák Londont, Berlint és New Yorkot. És van Leves Zoli, aki úgy teszi mindezt, hogy mellé még felháborítóan cool is! Zoli egy laza mozdulattal borította fel a város gasztronómiai status quo-ját, hogy abból egyből status cool legyen: a Leves bár elképesztő ízkombinációkkal, első osztályú kiszolgálással és veszélyesen kúl papírpoharakkal dönget a pályán. Reméljük, egy nap megírja a coolság nagy receptkönyvét - addig is, kanalakat a kézbe!


18. Szobahipszter Ákos

Biztosan emlékeztek még az Indiepápára, Gasman Janira, aki egy sereg őrült COOL DJ pályáját segített egyengetni, Cigi Lacitól Super Mario Andrisig. Nos, a legújabb felfedezettje, Szobahipszter Ákos talán mindükön túltesz majd, hiszen már megjelenésében is annyira kúl, hogy lemész hídba, ha meglátod. És ez még semmi! Szobahipszter Ákos ugyanis keni-vágja az aktuálisan legmenőbb zenéket, kisujjában vannak a trendek, ő az év igazi COOL-üstököse!

 

 


19. Veszéjes Áron

Ez az ember ott volt a legelső cool listán. Meg is nyerte, ezzel arany betűkkel írta be magát a Magyar Cool történelemkönyvébe. Aztán ott volt a másodikon és a harmadikon is, és persze a negyedikről sem maradt le. Egyszerűen nincsen cool lista Áron nélkül! Modell, kliprendező, reklámarc, stylist, frontember, mindenhol ott van, mindenhol megél, mint egy igazi COOLLANCS!


20. Hó Márton

Szépen fejlődött, gyarapodott, COOL-osodott az utóbbi években a magyar pop (elég csak végigfutni a korábbi évek COOL LIST-jeit!), egyvalami azonban bántóan hiányzott: egy igazán őszinte, belevaló és persze cool singer-songwriter, aki olyan dalokat ír nekünk, hogy végigfut a hátunkon a cool. De csak mostanáig. Hó Márton letett egy olyan albumot az asztalra, pontosabban a bandcampre, hogy még a legsötétebb szívű kritikusok kezéből is kiesett a toll. Ha ez így megy tovább, Magyarország lesz az új Skandinávia, az új popfellegvár. Egyelőre viszont még csak egy ilyen kincsünk van, ezért is mondjuk: Hó Márton = Cool Márton.


21. Lotfi Peiman

Na, már megint a híres Lotfi család! Tavaly még a sztár-DJ R’Jean vitte a prímet, ez viszont egyértelműen az összes COOL extrémsportban járatos Peiman éve volt, hiszen az ő szereplésével készült el minden idők legkúlabb magyar szörfös filmje. És itt nem ám a windsurfre kell gondolni, amivel a bunkó unokatesód menőzik a Velencei-tavon, hanem toronyháznyi hullámokra és őrült kúl szörfös cuccokra. Jövőre meglesz a csőhullám is, haver!


22. Golden Roach Miklós

Sosem hallottál még a magyar Banksyről, Golden Roach Miklósról? Azért ez eléggé jellemző a mai magyar viszonyokra... Miklós igazi urbánus gerillaartistként olyasmit csinál, amire a világ boldogabbik felén nem lehet nem odafigyelni - arany csótányokat csempészik be a világ legcoolabb múzeumaiba (és itt nem a Ludwigra gondolunk ám, hanem igen, például a londoni Tate-re), a látogatók legnagyobb megdöbbenésére! Ünnepeljük ezek után itthon, mint címzetes magyar coolbetyárt? A legkevésbé sem, kivéve itt, a COOL LIST-en, ahol végre megkapta az őt megillető helyet!


23. Jehova Csabi

Csabi, te kúlvapecér, hát minden évben kitalálsz valamit, hogy felkerülj a listára?! Oké, hogy tiéd a legkúlabb stage presence a hazai zenei életben, neked van a legmenőbb hajszerkezeted, te írod az egyik legszórakoztatóbb mikroblogot, de most már a legkúlabb újságíró címre is fáj a fogad?! Jövőre mit találsz ki? Akármit is, az biztos, hogy kúl listás helyezést fog érni!


24. Palvin Barbara

Magyarország egyik legkúlabb modellje idén csak olyan nem kicsit cool cégeknek volt az arca, mint a Chanel Beauty, a Tommy Hilfiger és a Stella McCartney for C&A. Elég menő? Az. Amellett hogy nagyon tiszteljük ezeket az eredményeket, mi azért annak örülünk a legjobban, hogy Barbara betöltötte a 18. életévét, így jöhetnek a bevállalósabb, SUPERSEXY fotósorozatok.;)


25. Rita Fox

Ugye előfordult már veled is, hogy egy őrült kúl plázában mászkálva elgondolkodtál azon, hogy vajon milyen kúl elme állhat egy észbontóan menő kirakat berendezése mögött? Többet nem kell ezen agyalnod, mert mostantól már egy arcot is tudsz rendelni a cool dízájnhoz, ugyanis az übersexy Rita az egyik legtrendibb márka kirakatrendező géniusza. Szerencsére a kreatívitást nem csak a munkaidőre korlátozza, hanem otthon is ontja magából a kúlabbnál kúlabb ötleteket, amiket szerencsére meg is oszt a világgal. A supermenő öltözködési stílusát pedig élőben is megcsodálhatod, ha elmész a leghipsterebb bulik valamelyikébe.


26. Rév Marcell

Vannak emberek, akiket annyira átitat a kúlság, hogy már az is elképesztően COOL, ahogy a kamerán megnyomják az ON/OFF gombot. Ezek közé tartozik Rév Marcell is, aki ma már egyértelműen a legkúlabb magyar operatőr: akár Szimler Bálinttal forgat valami eszement kúlságot, akár Karsay Dorottya vakmerően rendszerellenes klipjét kamerázza, még az utolsó képkockában is annyi brávádó van, hogy meg kell bolondulni!


27. Vargyai Viktor

 

 

"Nem kellett (...) a hülye hipsterek szakértelme arról, hogy lustaságukban most mivel lehetnek naprakészebbek. Talán csináljanak inkább ők valamit, ami elsöpri a mindenkori elnyomó rendszereket meg az azok csúcsán üldögélő s*ggfejeket, és nem csak a balhét remélve ugráljanak fel a mi buszunkra. Nincs nekik hely" - írta hipsterellenes kiáltványában Viktor, amire mi, hétpróbás coolszakértők 100-ból 101 esetben azt mondanánk, mi van öcsi, savanyú a szőlő? Viktor a kivételt erősítő szabály, elvégre ha valaki az ország legcoolabb hardcorezenekarában játszik, az igazán mondhatja, hogy "f*szom a hipsterekbe", nem igaz? Pláne ha közben a másik kezével magabiztosan terelgeti generációnk legcoolabb punkszínterének, a Defekt Scene-nek életét, ahol egy egész sereg kúltigris és kúljaguár áll ugrásra készen, és nem lennénk az indiekarácsony résztvevőinek helyében, ha egyszer elkezdik majd igazán komolyan venni a coolságot és beindul a magyar coolháború! Get up and fight, for your right to be cool!


28. Moog Ádi

Hogy a francba lehet valaki ennyire SEXY még ennyi év után is??? Pedig azt mondják, hogy a rock’n’roll életmód, ami csak a legkúlabbak sajátja, nem tesz jót a külsőnek. Ádi az élő példa arra, hogy ez nem igaz. Hogy hogy csinálja, fogalmunk sincsen, de az biztos, hogy nem lennénk a becsajozni vágyó férfi kollégák helyében a Magyar Építész Kamara éves bálján, hiszen ha Moog Ádi a házban van, akkor az őrnagy a gatyában marad!:)

 


29. Lang Ádám

Hogy mi a legbiztosabb jele annak, hogy óriási lo-fi robbanás volt az elmúlt évben? Hát az, hogy míg a tavalyi listán csak PB Zsófi képviselte a színteret, addig idén konkrétan szelektálnunk kellett a kúlabbnál kúlabb lo-fi arcok között. Persze az egyértelmű volt, hogy Ménfőcsanak legkúlabb popperének ott a helye a listán, hiszen egyrészt az őrülten kúl nevet viselő zenekara idén jobbnál jobb dalokkal örvendeztette meg a kúlra fogékony fiatalságot, másrészt meg lelkesedése nélkül nem létezne Magyarország jelenleg legkúlabb szcénája, a Hungarian Bedroom Noise, vagy ha létezne is, az biztos, hogy nem ilyen kúl formában. Csak így tovább, Ádám!  

 


30. Orbán Ráhel

Gondoltátok volna, hogy a magyar miniszterelnök lánya nem egy karótnyelt, unalmas kékharisnya, hanem egy vagány, természetes és persze veszettül COOL csaj? Erre sokan csak akkor döbbentek rá, amikor nyáron az Európa Kemping főszervezőjeként összegyűjtötte Európa legkúlabb fiataljait. Még a mindig kukacoskodó újságírók is kénytelenek voltak elismerni, hogy Ráhel őrült kúl. A többi meg őszintén, kit érdekel?!


31. Csájuhász

Az vajon a világ vége, ha történetesen egy mackós tatabányai programozó vagy? Ugye, hogy nem! Csájuhász először is már a nevével is egy elképzelhetetlenül COOL mémet indított el, és ennek köszönhető az év legkúlabb graffitije a Kertész utcában. Aztán az is kiderült, hogy Csájuhásznál senki, de tényleg, konkrétan senki nem tud állatabbul partizni, és mostanra már a hipszter gimnazista lányok álmában is ő hányja össze a szülők art deco franciaágyát. És ha ez még nem lenne elég, Csájuhász a legkúlabb bulikban beáll néha a lemezjátszó mögé is - ilyenkor mindig forró a hangulat! Csá, Juhász!


32. Rocknroli

Idén is megkerülhetetlen volt coolság témában.


33. Sexploitme Lili

Azt eddig is tudtuk, hogy a cool nem gyerekjáték, de ERRE azért sosem mertünk volna gondolni. FIGYELEM, SZIGORÚAN CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK! Mi láttunk már ezt-azt, de Magyarország legforróbb mikroblogját csak nagyon félve merjük megosztani bárkivel is. Ez volt az, amitől édesanyánk mindig féltett, ez volt az, amiért édesapánk katonai iskolába akart küldeni. Vagy fordítva. A zaboltátlan vadságnál 2011-ben sincs coolabb dolog, aki pedig Sexploitme-nél vadabbat mutat nekünk...hát, az jobb ha vigyáz, mert az már büntetőjogi kategória!


34. Hústeszek Ricsi

Ki ez az elképesztően COOL és szemrevaló srác, szuperkúl dzsekiben és Pixies-felvarrósban? A rossz nyelvek szerint ő Veszéjes Áron öccse. Pedig nem csak arról van szó, hogy irigyek vagytok, kedves rossz nyelvek? A COOL bulikon mindig közfeltűnést keltő Hústeszek Ricsi pimaszul magabiztos, de meg is van rá minden oka, hiszen az isten is a magyar James Deannek teremtette! Hát kell ennél nagyobb kúlság?!


35. Karsay Dorottya

Még hogy a politikai aktivizmus nem lehet kúl? Jó reggelt kívánunk, hol élnek, kedves kommentelők, Medgyessy Péter miniszterelnökségének idején? Vagy talán nem tetszenek olyan bátornak lenni, mint Dorottya, aki az év legkúlabb slágerében egyenesen a középső ujját mutatta fel az egész rendszernek? Hát innen fúj a szél! Szerintünk biztosan nem véletlen, hogy aki csak hallotta, hónapokig énekelte magában, hogy Nem tetszik a rendszer! Persze bevalljuk, mi a klip nézése közben nem csak a gazdaságpolitikai hibákra gondoltunk ;-) De ezt sose mernénk Dorottya szemébe mondani, aki egyébként Magyarország legcoolabb feminizmus-szakértője is egyben. What’s power? What’s cool!


36. Fenyvesi Zsófi

Egy sima, egy fordított, Hölgyeim és Uraim! Zsófi két éve még a Tisza cipőnek segített szuperkúl branddé válni, most viszont már csak annyit mondunk: Faun Project! Aki nem tudná, konkrétan a világ legkúlabb longboardjait és gördeszkáit köszönhetjük Zsófinak és a Heroine Műhelynek, és még szebb lesz a történet, ha eláruljuk, hogy ez csak egy a sok észbontóan COOL projekt közül, amin dolgozik!


37. Hőrich Nóra Lili

Két évvel ezelőtt akkorát robbant a Hőrich Nóra Lili nevű cool-petárda a Papírrepülők című filmben, hogy a mai napig cseng a fülünk tőle. Persze ne higgye senki, hogy Nóra egy one-hit-wonder! Világszerte sugárzott reklám, őrült cool rövidfilmek (és persze bulik!), Tarr Béla projekt, főszerep Szabó Simon új filmjében. Nem sok 23 évesnek van ennyire cool önéletrajza. És hol van még az út vége? Mondanánk, hogy a Nemzet Színésze tagságnál, ha az nem lenne egy teljesen uncool társaság.


38. Lovebug Violetta

Aki kellően COOL társaságban szokott partizgatni, az már nem egyszer rá kellett, hogy csodálkozzon Violettára az évek folyamán. Ő viszont nagyon helyesen nem elégedett meg azzal, hogy egy Jelenség (így, nagy J-vel!), hanem megcsinálta az ország első online vintage boltját, amely már nem egy COOL arcnak segített megtalálni a stílusát. Ha pedig ahhoz van kedve, őrült kúl rocksztárokat interjúvol meg! Mi mást is mondhatnánk: Peace and Love and Bug and Roll!


39. Pixa

Sose hallottad még a nevét? Az lehet, de 2011-ben nem létezhet olyan magyar ember, aki nem hallott volna legalább egy Pixa-szerzeményt. Ez a srác nemcsak, hogy sztárt csinált Fluor Tomiból, és segített bugyikat nedvesíteni SP-nek, de még ahhoz is volt ereje, hogy meghatározza 2011 vezető partisoundját Magyarországon. Ez a COOL, nem a faláb! Horzsolj, Pixa!


40. Saboteur Eni

Picture0021.jpg

Konichiwa! Tessék csak felszedni a padlóra zuhant állakat, ahonnan Eni jön, ott az ilyesmi egyáltalán nem COOL. Vagyis mit beszélünk, ő pont ugyanonnan jön, ahonnan mi, csak éppen eközben a kisujjában van az egész divatvilág és mellesleg a koreai kultúra minden titka és varázsa. A mestere nem más a sminktudományban, mint Kovalik Natasa, ennél pedig biztosan nem kell jobb ajánlólevél CoolLandre. És mindez egy szőke bombázó alakjában? Ilyesmi legfeljebb csak egy szupercool mangában létezhet - vagy Saboteur Eni világában.


41. Polgár Odett

Hiába dúl körülöttünk brutális válság, Odett idén sem bánt szűkmarkúan a cool dolgokkal. Megjelent egy eszméletlenül cool szólólemeze, amin annyi sláger van, hogy joggal nevezhetnénk a magyar Thrillernek, de ez neki nem volt elég, beszállt a Realistic Crew-ba is, hogy megmutassa nekik mi fán terem az igazi kúlság. Hogy ezek mellett hogy van ideje, hogy elvégezze a divattervező-stylist szakot? Fogalmunk sincs. Lehet, hogy ezért van ő a cool listán és nem mi? 


42. Palik Juli

Sok víz lefolyt már a COOL-óceánon 2009 óta, amikor még Juli gyorsnaszádként cikázva torpedózta meg a város legCOOLabb arcainak szívét. Idén viszont már egy valódi COOL-cirkálóként tűnt fel egy másik COOL listán is, ráadásul a legkúlabb cégek, a legkúlabb sztárok és a legkúlabb reggelizőhely is meglátta végre benne a potenciált! Ránk ne nézz, Juli, különben végünk!


43. Biológus Balázs

Most biztos sokan felvonják a szemöldöküket, és azt kérdezik: mit keres egy kutató biológus a cool listán? Kérem szépen, Balázs nem egy szimpla biológus, hanem konkrétan a legkúlabb Jekyll és Hyde imitáció. Nappal a lehető legkúlabb áttöréseket éri el a géntérképészetben, vagy éppen őrült kúl műsorokban szakért a tévében, éjjel pedig átvedlik egy fékezhetetlen bulibútorrá, aki ha arról van szó, akár a dj pult mögé is beáll, hogy a legkúlabb lemezeket pörgesse. Mindezek mellett még arra is marad ideje, hogy Braddel és Angelinával héderezzen, akik ha tudták volna, kivel van dolguk, tutira mindent elkövettek volna, hogy megszerezzék tőle az örökkúlság génjének titkát.   


44. Biorion Hanna

Ha Matolcsy miniszter úr annyira otthon lenne a gazdaságpolitikában, mint Hanna a képzőművészet világában, akkor most nem azon kellene aggódnia az átlag magyar embernek, hogy mit eszik holnap, hanem hogy milyen kúl kortárs festményre verje el a felesleges pénzét. Sajnos ez nem így van, úgyhogy csak annyi maradt, hogy olvasgassuk Biorion Hanna mikroblogját, és csorgassuk a nyálunkat az őrüt cool kontentre. Ja, és ne csodálkozzunk, ha a város legcoolabb bulijában megpillantunk egy észbontóan cool vörös frizurát, az nem La Roux, hanem maga Hanna!


45. Társas Játék Dorina

 Ha a legeslegmenőbb magyar sorozat legkúlabb szereplője vagy, ne csodálkozz ha hirtelen a cool listán találod magad. Szerintünk Martinovics Dorina sem fog megdöbbenni ezen, hiszen már évek óta olyan kúl szerepeket játszik a Nemzetiben, mint Hűvös (COOL!!!) Ilona a Jó estét nyár, jó estét szerelemben. Persze az utolsó lökést a listára kerüléshez Havas Léna szerepe adta meg neki, hiszen olyan lazán hozza a kúl kreatív igazgató figuráját, hogy nem lennénk meglepődve, ha főszerepet kapna a Puha Neon Fejlövés filmváltozatában.


46. Féregjárat Csenge

A kortárs képzőművészet 2011-re végleg kikerült a savanyújózsefek kezéből, unalmas fontoskodás és nagyhangú semmitmondás helyett élettel telt meg. Na meg coolsággal, természetesen. A Féregjárat tumblr szorgalmas követésével több cool-szilánk ragadhat ránk, mintha végignéznénk az összes idejétmúlt galériát a Király utcában. Honnan jön ez a sok szín, váratlan vágás, ötlet, forma és játék? Mi sem értjük, de hogy őrületen cool, azt a zsigereinkben érezzük.


47. Szakál Bros

Aki még 2011-ben is olyan házibulikra járt, ahol az emberek egymást lökdösték félre, hogy számokat tegyenek be a Youtube-ról, az egész biztosan be van oltva coolság ellen. Olyan bulikban, ahova érdemes volt idén elmenni, már biztosan az egész internet egyik legcoolabb zenei oldalát, a Dragon Tape-et használták, amivel úgy mixelheted össze a Youtube-klipeket a Soundclouddal, a Coolclouddal, meg bármivel, amivel csak akarod, mintha csak hagymát pucolnál, hogy egy olyan példát hozzunk, amit mi hétköznapi emberek is megértünk. És ki más hozhatta volna össze mindezt, mint egy magyar testvérpár, a Szakál Bros. Nem kell nekünk Steve Jobsokat bámulni - vannak sajátjaink!


48. Gazsi Rap Show

Yo, yo, mi ez a cool zaj, mik ezek a cool ütemek? Kiscsávó, te tényleg még mindig azt hiszed, hogy csak az indie gitárosok meg az elektró DJ-k a menők? Kishaver, téged hibernáltak 2006-ban, vagy mi van? Itt van Magyarország legkúlabb rappere, aki olyan alapokat nyom, hogy arra még Jay-Z is elismerően bólogatna, persze csak ha ő is lenne olyan kúl, hogy hallgatna magyar hiphopot. És vajon elszállt ennyi coolságtól Gazsi és óriás aranyfuxokkal döngeti a BMW-ket? Ugyan már! Megmaradt szerény festőművésznek és költőnek így is - ilyen egy igazi Mi-COOL-angelo!


49. Anker Dalma

Mindenki ismeri a legújabb budapesti bátorságpróbát? A feladat: úgy kell leadni a rendelést a város legcoolabb romkocsmájának, az Anker klubnak a pultjánál, hogy közben egyszer sem szabad összezavarodni. És hogy mitől olyan pokolian nehéz ez? Hát mert a pult másik oldalán egy olyan forró pultoslány áll, hogy vele szemben még Ryan Gosling sem lenne akkora macsó. Akkor egy sört kérnénk...vagyis kettőt...vagyis...kisasszony, Ön észbontóan kúl, csak ezt akartuk mondani!


50. Pándi Balázs

 A 2009-es cool lista első helyezettje idén a háttérbe vonult, és ettől kicsit meg is ijedtünk. Hogy miért? Mert bár coolnak lenni őrült menő dolog, de egyben átok is, hiszen minden pillanatban emberek ezrei figyelik minden lépésedet, és jaj neked, ha nem tudsz megújulni. Szerencsére Balázs nem roppant össze, hanem hűvös, vagyis cool eleganciával viselte ezt a terhet, és ide a rozsdás bökőt, hogy jövőre valami olyan kúl dologgal fog robbantani, hogy ahhoz képest a zajistennel, Merzbow-val való folytonos coollaborációja csak egy kis kúlpukkanás lesz. 


ITT A COOL LIST HUNGARY 2011!

Sziasztok! :)

Nehéz éven van túl nemcsak Magyarország, de személy szerint az egyes emberek is. Aki viszont ebből azt a következtetést vonta volna le, hogy a válságos idők miatt az idén el is marad az ország legkúlabb embereit összegyűjtő lista, az nagyon téved. A COOLságra továbbra is akkora szüksége van az országnak, mint egy falat kenyérre, ezért mi sem természetesebb annál, hogy immár ötödször is publikáljuk az ötven legkúlabb magyar ember listáját. (A tavalyi COOL LIST HUNGARY itt található.)

A pénzügyi válság a legCOOLabbakkal sem tesz kivételt, szinte mindenki megszenvedte a kutya időket, viszont pont ez teszi találékonyabbá a COOL fiatalokat, és majd meg is láthatja mindenki, hogy nem a pénz teszi a COOLságot. Ami nem belülről jön, azt megvásárolni sem lehet! Nem véletlenül emlegették idén annyian a „lo-fi” kifejezést, ami zenei szakkifejezés, és a „hi-fi” ellentéte, de minden másra alkalmazható, aminek a megvalósításához nem kell sok-sok pénz.

Ami egyből feltűnő lesz mindenki számára, az a fiatalabb COOL nemzedék generációváltással felérő megjelenése a listán. Idén már-már közelharcot folytattak a listás helyekért a jelöltek, és még a kimaradók között is maradtak igazi nagyágyúk. Ez a tény mindenkit elégedettséggel kell eltöltsön, aki nem a Való Világ és az X-Faktor előtt tölti az estéit, hanem igenis érdeklődik az izgalmas, a szép vagy a szimplán jó dolgok iránt.

Annak is örülhetünk, hogy idén még több volt a divatosan és ötletesen öltözködő, hipszter fiatal, aki nem a kínai piacról vagy a Tescóból szerzi be ruháit. Miközben lehangoló gazdasági mutatókkal bombáznak bennünket nap mint nap, arra azért büszkék lehetünk, hogy ha másban nem is, de COOLságban még álljuk a versenyt a régió feltörekvő országaival is. Hol máshol van ennyire aktív hálószobazenei színtér vajon, amely magasról tesz a kertévék playback-világbajnokaira? Vajon Bukarestben látni-e ennyi öntudatos, az egyéniségét büszként vállaló, az arctalan tömegemberre fittyet hányó fiatalt az utcán? Vajon van-e Prágában vagy Varsóban ennyi csinos, bátor és áramvonalas lány, mint idehaza?

Apropó, lányok. Régi bánatunk volt a női nem visszafogott jelenléte a mindenkori COOL LIST HUNGARY-n, ám ennek most már vége: idén végre a csajok is odatették magukat, és minden létező csatornán, a zenétől a Tumblren át a divatszakmáig odavertek a konkurenciának, és ha ez így megy tovább, lassan a fiúk miatt kezdhetünk majd aggódni :)

Hagyományainknak megfelelően ezúttal is hétfőtől péntekig, egyesével tesszük közzé a COOL LIST HUNGARY 2011-et. Akinek van érdemi hozzáfűznivalója, az kommentálja a választásainkat bátran, akár itt, akár pedig a Facebookon. Aki viszont csak annyit tud hozzáfűzni, hogy „én azt sem tudom, kik ezek”, az inkább menjen vissza böfögni a Fókusz vagy az Aktív elé – mindenki jobban jár majd úgy!


süti beállítások módosítása